Tollak

Figyelem! Erőszak, halál említés a sztoriban, mindenki ennek tudatában és saját felelősségre olvassa! Sokan voltak Szöul egyik legismertebb festészeti múzeumában, az emberek néhány képnél akár egymás hegyén-hátán is átgázoltak, csak hogy megnézhessék azt, mintha amint az óra egészet mutatna, lába kelne minden műalkotásnak. Pedig természetesen nem így volt. Minden festmény, függetlenül annak színvilágától, vagy éppen a rajztechnikától, helyükön csendben mondtak ezer szót, regéltek hosszasan. Voltak olyanok, akik ezeknek hangot adva dolgoztak a múzeumban, egy ilyen volt Jung Hoseok is, a létesítmény egyik idegenvezetője, kinek minden műalkotás egy meséskönyv volt, olyan, amit sosem un meg és ugyanolyan lelkesedéssel mesél másoknak róla. Hoseok, mióta eszét tudja, a művészetnek élt, azon belül is a festészetnek - habár tehetsége nem volt hozzá. Ő csak csodálta a művészek alkotásait, és beszélt róluk, hallgatósága pedig emberek ezrei voltak. A férfi szerencsés volt, hiszen azt tehett...

Jimin szemszöge: FruzsiRkasi Taehyung szemszöge: Tünde Taehyung szemszöge Már rég mindenki hazament a parkból, minek egyik rózsaszín szirmokkal hintett kavicsos útján lépkedtem csendben, fejemet lehajtva. A park és annak megannyi cseresznyefája mindig elámított, gyönyörű volt, mikor eljött az ideje, hogy minden sakura virágát bontsa. Az idők végezetéig itt tudtam volna maradni, de mivel az időnek egyszer vége, minden másnak is; az életnek is. Én mindig látom mikor virágzanak a fák, látom, ahogy a rózsaszín kis csodák idővel elsötétülnek, élettelenül hullanak alább és előbb-utóbb eltűnnek a Föld felszínéről. Csak úgy, mint minden más, mit éltet valami, olyan, ami növeszti, mozgatja; élteti. Mindig is túlreagálom a dolgokat - ezt mondják az emberek, akik kicsit is ismernek. Azt mondják, a bolhából is elefántot csinálok, hogy minden, mi másnak egy elenyésző negatív momentum, az nekem egy olyan veszteség, tragédia, amin csak az időmet és józan eszem vesztegetem. Gyerek vagyok - ezt is hoz...